Hol érhető el a szocpol? - Energetikai pályázatok - KEOP - ZBR

Nagy a csend a szocpol körül


www.pannonmuhely.hu » Energetikai pályázat támogatás

Egyelőre kevés helyen érhető el az elvben januártól már ismét élő vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, közismertebb nevén szocpol - írja a Világgazdaság.



Forrás: MTI

A lap szerdai száma szerint a nyolc legnagyobb magyarországi hitelintézet közül csak az OTP Bank honlapján szerepelnek a ma élő változattal kapcsolatos tudnivalók, a többi szereplőnél még nincs lehetőség az igénylésre, vagy csak nem hívják fel rá külön a figyelmet.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy már több bank is megkötötte a Magyar Államkincstárral és a Nemzetgazdasági Minisztériummal a szocpol nyújtásához szükséges háromoldalú szerződést. A késlekedésnek a lap szerint több oka is lehet. Az egyik, hogy a bankoknak az elmúlt időszakban több jogszabályi változás végrehajtására - így például a végtörlesztésre - is fel kellett készülniük. A másik, hogy a lakásépítési támogatást csak viszonylag szűk kör veheti igénybe, így a pénzügyi szolgáltatóknál nem létérdek az azonnali bevezetés. Végül, szerepet játszhat benne az alacsony lakáspiaci kereslet is.

A kormány korábbi várakozásai szerint 2012-ben négyezer család fogja igényelni a támogatást, ez a költségvetésnek 5,2 milliárd forintba kerül majd - írja a lap.

Hogyan veheti igénybe a maximális szocpol támogatást?

Az új szocpol összege nemcsak a gyermekek számától és a lakás alapterületétől, hanem az új épület energetikai besorolásától is függ. 

Részletes leírás az új szocpol rendeletről: Szocpol újratöltve

Szocpol rendelet letöltés: Szocpol 2012 - A Kormány 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelete a lakásépítési támogatásról

A Pannon Építőműhely Kft. mérnöki-energetikusi tanácsadással támogatja az optimális energetikai besorolású épületek megvalósulását. Amennyiben Ön is tervezi az - energetikai besorolástól függő - emelt értékű szocpol támogatás igénybevételét, kérjük az alábbi email címen jelezze felénk: szocpol@pannonmuhely.hu.

2012-05-13 16:18:19


Megosztás

Itt iratkozhat fel hírlevelünkre > > >


general building contractor - english © 2009-2024 Pannon Építőműhely kft. Kapcsolat